Finclub története
1. Gondolat
A 90-es évek elején Jan Troják a cég alapítója elkezdet gondolkodni az ötleten, hogyan javítsa, az emberek egészségügyi helyzetét, miközben egy pár koronát is kereshetne.
2. Finnország
Együtt elgondolkodtak feleségével az Európa térképe fölött, melyik országgal kezdenék meg az együttműködést. Mindjárt Finnország szólította meg mindkettőjüket ökológiai és gyönyörű érintetlen természetével – a sok ezer tó és erdők hazája.
3. Utazás Prágába
Troják Úr úgy döntött, hogy cselekszik és elutazott Prágába, hogy ellátogasson a finn nagykövetségre, ahol sorsdöntően össze találkozott Arno Latvusal, a Hankintatukku Oy cég tulajdonosával.
4. Együttműködés kezdete
És így egy kézfogással kezdődött a ma már több mint 20 éves együttműködés.
5. Az első megrendelés
Az első szállítmány Finnországból, csak egy kis csomag volt néhány ezer korona értékben - most minden héten érkezik egy nagy teherautónyi áru.
6. Az első iroda
Egy kis helységben kezdődött - ma Európa nyolc országában működünk.
7. Elosztó központok
Az elején ünnepélyesen megnyitottuk az első 5-elosztó központot - ma már Európa-szerte 50 körül van.
8. Egy nagycsalád
Az elején néhány száz forgalmazónk volt - ma Európa szerte több mint 40.000 aktív munkatárs ajánlja termékeinket.
9. Mik a vízióink a jövőbe?
A legjobb vállalattá válni, aki a civilizációs betegségek megelőzésével foglalkozik, és egyben lehetőséget ad egy perspektív, hosszú távú üzleti lehetőségre a hálózati marketing elvén.